loader image

Betekintési lehetőség az irodámba

Ebben a blogban beszeretném mutatni, hogy milyen eszközparkkal dolgozom, hogyan néz ki a vágószobám.
Erről megtalálhattok egy videót is a csatornán, amit linkelek itt, illetve a blog alján is megtalálható lesz.
Igazság szerint ez már több. Mint egy éves setup-om, már egy másik helyen dolgozom, egy új workspace-t építettem ki, de erről szeretnék majd csinálni egy újabb videót, blogot. Sokminden nem változott az előző helyhez képest, így térjünk is vissza a 2021-es stúdiómba. 

Egy lebegő, viszonylag kisméretű asztalom volt akkoriban, egy fehér, minimalista stílusú hálószobában. 2 ablakom is volt, figyelnem kellett arra, hogy a fény direktbe ne érje a monitort, hiszen az meglehetősen zavaró lenne, ha nappal nem tudnék annyira produktívan tevékenykedni a gép előtt, mint napnyugta után. 2 fő monitorom volt és egy plusz kijelző. Az előbbiek közül bal oldalon helyezkedett el a laptopom, amin a Final Cut Pro X megtekintője helyezkedett el. A velem szemben lévő kijelző egy LG 21:9-es 29UM58-P típusú monitor volt, amit személy szerint nagyon kedvelek. Ezen láttam timeline-t illetve egyfajta kontroll kijelzőként is funkcionált. A feliratokat, az effekteket, beállításokat is láttam rajta. A 3. képernyőm egy 4. generációs iPad Air volt. Erre most sokan felkaphatták a fejüket, viszont nekem nagyon bevált. Természetesen erről csak a fájlokat húztam be, vezeték-nélküli kapcsolatban volt a gépemmel.

Eszközeimről részletesebben

 Egy 7 programozható gombbal rendelkező, Logitech MX Master 3 for Mac nevű vezeték-nélküli egeret nyúzok. Ez az eszköz rettentően meggyorsítja a munkámat, sokkal gyorsabban tudok vele melózni. Ha éppen a sound design-on dolgozok, olyan munkafolyamattal foglalatoskodok, ahol fontos az audio, olyankor nem JBL Duet 200 hangfalamat használom, hanem a Sennheiser HD 450 BT fejhalogatómat, ami egy pehelysúlyú, prémium füles. Ezzel a termékkel is rendkívül megvagyok elégedve. Ami még roppant módon fontos egy stúdióban az az ülőhely. Napi 10-12 órát is ülhetünk egy nap, ezért nem érdemes sajnálni egy jó minőségű puffra kiadni egy bizonyos összeget. Én egy IKEA-s Flintan névre keresztelt széket használok.

Személyes véleményem

Ezzel a virtuális túra végére értünk. Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem van ilyen eszközökkel dolgozni, hosszabb távon szerintem mindenképpen megéri prémium termékeket használni, hiszen az idő pénz, amint azt jól tudjuk. Akár órák, percek is sokat tudnak számítani, ezért nem gondolom, hogy érdemes lenne spórolni egy eszközpark kialakításakor. Azt se feledjük, hogy ezzel ellentétben, nem minden a munkaállomás, sokkal fontosabb, ami benned van, a kreativitás, az ötletek, a jó sztorik. Köszönöm szépen, hogy ebben a blogban is velem tartottak, remélem, hogy érdekesnek találtátok, el tudtok raktározni belőle valamit magatoknak, vagy akár ihletet kaptatok a saját vágószobátok kialakításához. Sziasztok!